Madame Pompadour (1721-1764), eredeti nevén Jeanne-Antoinette Poisson, XV. Lajos francia király hivatalos szeretője volt.

A régens korszak idején született jómódú, de kétes hírű szülők gyermekeként.
Apját illegális pénzforgatással vádolták (jogosan), ezért az akasztás elől Hamburgba menekült. Anyja ezután viszonyt kezdett egy gazdag francia úrral, de Tournehem-mel. Valószínűsíthető, hogy de Tournehem egyben vér szerinti apja is volt Jeanne-Antoinette-nek, hiszen anyja már korábban is szerelmi viszonyt folytatott a férfival.
Nevelőapja anyagi helyzetének köszönhetően Jeanne-Antoinette-nek lehetősége nyílt a tanulásra. Először egy zárdában nevelkedett, majd később a család előkelő párizsi házában neves magántanároktól vett órákat.
Énekelni és csembalózni tanult korának egyik leghíresebb francia tenorjától, Pierre Jélyotte-tól,
emellett táncolni is tanult, s az irodalom és társalgás terén is rendkívül széleskörű ismeretekre tett szert. Jó barátja volt az író Voltaire, aki felvilágosult eszméiről is híres volt.
Jeanne-Antoinette-et feleségül adták de Tournehem úr unokaöccséhez, Charles Guillaime Lenormand d'Etiol-hoz, Bourbon-le Chateau, Saint Aubin és Etioles urához.
Férje nemesi címe is jelentősen hozzájárult ahhoz a társasági pozícióhoz, amit Jeanne-Antoinette kivívott magának: a legjelentősebb szalonokba volt bejáratos, ahol nagy befolyású emberekkel és kiváló művészekkel ismerkedett meg, sőt, elragadó stílusával, csiszolt elméjével sokuk csodálatát is kivívta.
Amikor a király szeretője lett, azonnal elvált férjétől. Az udvarban csak ezután mutatták be, ekkor már egy lánygyermek, Alexandrin édesanyjaként. Lajos szerette volna mindig maga mellett tudni kedvesét, de mivel nemesi rang nélkül senki nem élhetett az udvarban, így Jeanne-Antoinette-nek adományozta a Pompadour grófnője címet, s kislányával együtt Versailles-ba költöztette.
A király gyermekei természetesen nem vették jó néven a „burzsoá betolakodó” jelenlétét Versailles-ban. Azonban egészen más volt a helyzet XV. Lajos lengyel származású felesége szemszögéből: Mivel a király és felesége a házaséletet már rég megszakították, a királyné nem volt féltékeny Mme Pompadourra, mint nőre. Így viszont hatalmas jelentősége volt annak, hogy a kegyencnő, mint ember, milyen benyomást teszt a királynéra. Madame Pompadour tisztában volt azzal, hogy a király szerelmét elnyernie kevés, az egész udvar megbecsülését kell kivívnia. Ennek első és legfontosabb lépése volt, hogy a királyné ellenszenvét elkerülje. Ezért nagyon ügyelt arra, hogy a királynéval mindig a lehető legnagyobb tisztelettel viselkedjék, és cselekedeteivel is igyekezett műveltségét, intelligenciáját hangsúlyozni. Sikerült is a királyné tiszteletét kivívnia, de ennek ellenére sem volt felhőtlen az élete az udvarban, hiszen „hivatalos ágyasként” több kötelezettsége volt, mint amennyi joga.
Vitathatatlan volt azonban Lajosra gyakorolt hatása: a király minden téren megbízott kedvesében, így politikai ügyekben is gyakran megfogadta tanácsait. Mme Pompadour igyekezett a tudományt és a művészeteket minden lehetséges eszközzel támogatni, és a királyt is buzdította erre.
Így XV. Lajos uralkodása alatt Franciaország hatalmas kulturális fejlődésen ment keresztül.

Madame Pompadour, bár kiemelkedően csinos volt, nem csak külsejének köszönhette sikerét. Egyedülálló kisugárzása, műveltsége, vele született bája és viselkedéskultúrája kellett ahhoz, hogy haláláig birtokolja a király szerelmét és barátságát.
Rendkívül kifinomult stílusa volt, s adottságait mindig megfelelően hangsúlyozta.
Megjelenése kecses volt és elegáns, egyáltalán nem kihívó. A róla készült festményekről a rokokó korszak minden jellegzetes eleme visszaköszön: a fehérre púderezett, apró kontyba és csigákba rendezett haj, erősen festett arc, a mély dekoltázsú ruhán megannyi szalagcsokor, virágdísz és gyöngy.

Ezen festmények többnyire olvasás, vagy egyéb, műveltségét hangsúlyozó tevékenység közben ábrázolják.
Bár a közvéleményt megosztotta, a divatra gyakorolt hatása vitathatatlan. Miután a király anyagi támogatását is élvezte, megengedhette magának, hogy horribilis összegeket költsön toalettjére, s igyekezett megjelenését is a legnagyobb rafinériával „megalkotni”. Szerette a különleges anyagokat, a fenséges díszeket. Stílusát szívesen utánozták a hölgyek, főként hajkölteményeit, kalapjait, szőrmegallérjait és kézitáskáit igyekeztek lemásolni. A rokokó korszakban jellegzetes hímzett, sarkas selyemcipőkből is rengeteget vásárolt, mely a kor szokásai szerint a majd' földig érő szoknya alól kilátszott.
A fennmaradt ábrázolások is alátámasztják, hogy viseleteit mindig az aktuális divat szerint választotta meg, s komplett korrajzot adnak a kor divatjáról:
Öltözékeinek jellegzetes rokokó darabjai a manteau, mely egy derékkal egybeszabott, uszályos felsőszoknya, és a schneppe nevet viselő csúcsos ruhaderék. A ruhák felső részét erősen merevítették, de azt fűző helyett virágokkal, szalagcsokrokkal díszítették.
A szűk ruhaujjak könyökig értek, alóluk kilátszott a dús csipkével, fodrokkal díszített ingujj. Gyakran a ruhák ujján is visszatért a ruhaderék szalagdíszítése.
Annak ellenére, hogy a rokokó korai évtizedeiben az élénk színek voltak kedveltek, Madame Pompadour leggyakrabban pasztell színeket viselt: világoskéket, zöldet, barackot, rózsaszínt, s a fehér különböző árnyalatait, melyeket más színekkel kombinált. Kedvelte a dúsan hímzett brokátokat, azonban ruháinak színhatása összességében még így is visszafogott volt.