Na jó, eddig bírtam. Még javában dőlnek ki a hullák a szekrényből (az 565 oldalas könyv 341. oldalánál járunk), de én nem bírom tovább magamban tartani a lelkesedésemet. 

Mint ahogy azt a bevezető posztomban felvázoltam, az utóbbi egy évben új páros hobbira tettünk szert a férjemmel, ami a közös olvasás. Nem áltatok azzal senkit, hogy széles palettáról válogathatunk a közös érdeklődés tekintetében, de azért aggodalomra nincs ok. Így esett, hogy az elmúlt hónapokban gyakorlatilag vérben és agyvelőben fürdünk (hajh, be romantikus!), tekintve, hogy a krimi és thriller műfaj az, ami kellő fordulatszámmal rendelkezik, így megfelel az ízlésünknek. Érdekes dolog ez, mert én mostanában nem a krimik felé húzok, de tény, hogy ez a fajta izgalom és borzongás azért valahogy mégis jól esik az embernek. A horror mondjuk más lapra tartozik, bár megboldogult ifjúkoromban még szerettem, de akkor is inkább filmben. Ma már ezt sem értem, de hát fiatal voltam, gondolom kellett a pénz.

Szóval mostanában rákaptunk az izgulásra, és miután Cara Hunter összes jelenleg elérhető thrillerét kivégeztük, és még azután is elolvastunk néhányat, kénytelen voltam kicsit szétnézni a piacon. Ebben is a "Válassz hazait!" híve vagyok, úgyhogy elsőként a magyar szerzők művei között kezdtem keresgélni. Hamar rátaláltam Réti Lászlóra, aki életkorához viszonyítva egész tekintélyes mennyiségű könyvet tudhat magáénak. (A molyon több mint húsz regényét tartják számon, továbbá a Marcus Meadow néven kiadott néhány könyvét.)

Elsőként a Kaméleon címűt választottam ki, aminek már a fülszövege betalált:

"Cameron Larkin, a cinikus detektív megcsömörlött mindentől és mindenkitől, legjobb barátai a Johnny Walker és a Becherovka. 
Egy végzetes baleset miatt sok év után hazatér álmos szülővárosába, Great Falls-ba, hogy a nyugdíjig még hátralevő szolgálati idejét Montana varázslatos hegyvidékén húzza ki. Mit keres azonban egy gyilkossági nyomozó ott, ahol kimondottan rossz évnek számít, ha tizenkét hónap alatt két gyilkosság történik? 
Már az első nyomozásról nagyon hamar kiderül, hogy messze nem rutinügyről van szó...
- Vajon mi is történt a hegyi ranchon?
- Hogyan veszítette életét a családja mindennapjait pokollá tevő farmer?
- Miért vesz valaki egy meddő aranybányát?
- És ami a legfontosabb: MI LESZ SAMANTHA SORSA?"

Larkin olyan bájosan szenyó, hogy minden nap remegve várom az újabb találkozást. Samantháról pedig csak annyit, hogy már az entrée olyan hatásosra sikerült, hogy komoly munka lesz őt a trónjáról letaszítani.

Még korántsem vagyunk a könyv végén, és az életművével is hű, mennyi melónk lesz még... de már most azon vigyorgok magamban, hogy mekkora arc lehet már ez a Réti László! Ennyi komiszságot, amivel megtöltötte Larkin figuráját, nem lehet csak úgy falból összehordani... Na de hogy jövök én ahhoz, hogy az írót minősítsem, nem igaz? :) Inkább olvassátok el!